A magas-tátrai erdők harmada tűnt el 2000 óta

Magyarországra menekülnek a medvék Szlovákiából.

Szinte már naponta láthatjuk és olvashatjuk a hírekben, hogy kóborló medvéket látnak az ország több pontján, de mi az oka annak, hogy ezek az állatok bemerészkednek a magyar falvakba és városokba?

A Szlovákiában és főleg a nemzeti parkokban zajló radikális erdőirtás!

 A környező országokhoz képest ugyan hasonló mértékben csökken a szlovákiai erdők területe, de a nemzeti parkokban átlagosan kétszer nagyobb az erdők eltűnésének mértéke.

A legtöbb erdő a Tátrai Nemzeti Parkból tűnt el, ahol 165 négyzetkilométernyi erdő vált köddé, ami a nemzeti park erdőinek nagyjából 29,9 százalékát teszi ki.

 Másodsorban az Alacsony-Tátra Nemzeti Park, ahol 110 négyzetkilométernyi erdő tűnt el (16,1 százalék). 

A hivatalos adatok szerint Szlovákia erdősödése egyre nagyobb, a 2015-ös adatok szerint az ország területének 41 százalékát erdő borítja. 

A tátrai erdők harmada eltűnt

 2000 és 2016 között a szlovákiai erdők 7 százaléka tűnt el. A nemzeti parkokon kívül a veszteség 6 százalék körül mozgott, míg a nemzeti parkokban ez több volt, mint 12 százalék.

Az Alacsony-Tátrában pusztító 2014-es szélvihar nem számít súlyos faktornak, itt a tervezett és illegális fakitermelés mellett természeti viszonyok is nagy szerepet játszanak.

A nemzeti parkokon kívül Kiszucai régió környékén nagymértékű a fakitermelés, leginkább a Lengyelországgal határos részen az erdők több mint 18 százaléka tűnt el, a szomszédos cseh és lengyel régiókkal szemben itt a  legnagyobb mértékű az erdőpusztulás.


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el