1958.06.09. Megkezdődik Nagy Imre és társainak pere Budapesten
2018.06.09.
A zárt tárgyaláson halálra ítélik Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és Losonczy Gézát is.
Nagy Imre✡:
Gimes Miklós✡:
Zsidó újságíró és politikus.
A Nagy Imre körül szerveződő csoport egyik legradikálisabb tagja antisztálinistának vallotta magát, és elutasította az egypártrendszert. 1956. október 23-án Nagy Imrével ellentétben üdvözölte a fegyveres felkelés kitörését.
A szovjet csapatok november 4-i bevonulása után nem ismerte el a Kádár-kormányt, s sztrájkokat szervezett ellene. December 5-én letartóztatták, a Nagy Imre-per III. rendű vádlottjaként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés és egyéb bűncselekmények vádjával halálra ítélték, és kivégezték.
Fia Svájcban él és magyargyűlölő cikkeket ír ottani (Zürichi Tagesanzeiger) és nemzetközi újságokba.
Maléter Pál✡:
Evangélikus értelmiségi családban született. Anyja Lakner Margit✡. Édesapja a jogakadémia tanára, majd a neves lutheránus kollégium igazgatója volt Eperjesen, szabadkőműves.
Maléter Pál Szovjetpárti terrorista
A fogolytáborban arra a meggyőződésre jutott, hogy fegyverrel kell harcolnia hazája német szövetségesei ellen. Ezért a szovjet csapatokat segítve terrorakciókban vett részt. 1945-ben zászlóalj parancsnoki beosztást kapott az új magyar haderőben, s belépett a Magyar Kommunista Pártba.
1956 okt. 25.-én harckocsikkal ment ki a Kilián laktanya laktanyába, hogy azt a felkelőktől visszafoglalja. Ettől kezdve egészen a forradalom győzelméig Maléter és az emberei csak a felkelőket lőtték vagy lövették.
Nagy Imre✡ és társai koncepciós perében 1958-ban Malétert a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntette vádjával halálra ítélték.
1989-ben rehabilitálták, posztumusz vezérezredesi kinevezést kapott és ünnepélyes körülmények között temették újra.
Losonczy Géza☭ :
1940-ben Népszava újságírója. Az ezt megelőző évben belépett a Magyar Kommunista Pártba. 1941-ben egy időre letartóztatták. 1945-ben előbb a Szabad Nép belpolitikai rovatát vezette, majd Révai József✡ népművelési miniszter államtitkára lett 1949-51 között. 1951-ben koncepciós per-ben őt is elítélték, ismét börtönbe került. 1954-ben szabadult (ekkor Nagy Imre✡ volt a miniszterelnök). A börtönben elszenvedett viszontagságok kezelésre szoruló pszichészavarokat okoztak neki.
1956. október 23-án a tüntetőkhöz csatlakozott.
Donáth Ferenccel✡ együtt ő volt, aki a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének október 26-ai ülésén beterjesztette azt a platformjavaslatot, amely szerint a párt elutasította volna, hogy ellenforradalomként értékelje az eseményeket és ehelyett "demokratikus tömegmozgalomnak" ismerte volna el. (Ugyanezen a napon Maléter Pál ezredes fegyverszünetet kötött a Corvin köz felkelőivel.) A javaslat a párthéják ellenállásán akkor megbukott, de mégis ahhoz vezetett, hogy a vezetés a felkelés fegyveres elfojtása, mint lehetséges megoldás, mellett a politikai jellegű rendezésen is elkezdett gondolkodni.
Október 30-án Nagy Imre ugyanabban a beszédében nevezte ki Losonczy Gézát kormánya államminiszterének, amelyben bejelentette az egypártrendszer megszüntetését. Az eseményeket ekkor már forradalomnak értékelte.
November 4-én, amikor elindult a szovjet hadsereg támadása, feleségével, Haraszti Máriával és lányával Jugoszlávia követségére menekült, de a követség nem jelentett számukra menedéket: Romániába vitték őket. 1957 áprilisában visszaszállították őket Budapestre, ahol Losonczy Géza a Nagy Imre-per harmadrendű vádlottja lett volna, de a börtönben, miután éhségsztrájkba kezdett, máig tisztázatlan körülmények között meghalt.
Szilágyi József:
1938-ban tagja lett az illegális kommunista pártnak.
Tevékenységéért 1940-ben letartóztatták, majd egy évvel később a társadalmi rend felforgatásának vádjával három évi, letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A börtönből 1944. március 15-én szabadult.
1947 és 1949 között a pártközpont karhatalmi, katonai osztályának vezetője. A Rajk László ellen indult koncepciós perrel kapcsolatban bírálta a párt által képviselt álláspontot, ezért tisztségéből felmentették.
1956. október 22-én a Budapesti Műszaki Egyetemen többségében fiatal egyetemisták által szervezett gyűlésen két alkalommal is felszólalt. Felszólalásaiban bírálta a párt és a kormány vezetőit, továbbá felhívta a figyelmet a Lengyelországban lezajlott eseményekre, amik például szolgálhatnának Magyarország számára. A felszólalások után, még aznap este felkereste barátját, Budapest rendőrkapitányát, Kopácsi Sándort, és kérte, a rendőrség ne avatkozzon be az egyetemisták október 23-ára tervezett tüntetésébe.
1956. október 23-án részt vett a Bem szobornál és a Köztársaság téren tartott tüntetésen.
Október 23-a és október 27-e között a Budapesti Rendőrkapitányságon tartózkodott. Majd október 27-én barátaival felkereste és meggyőzte Nagy Imrét, hogy a politikai irányváltás immáron szükséges és elkerülhetetlen. Nagy Imre belátva a tényeket, székhelyét a Parlamentbe helyezte és onnantól miniszterelnökként, úgymond a forradalom élére állt.
Szilágyi követte Nagy Imrét az Országházba, ahol miután nem vállalta a megalakuló második Nagy Imre-kormány belügyminiszteri posztját, a miniszterelnök személyi titkára lett, igaz e tisztségre formálisan nem nevezték ki. Október 27-e és november 4-e között látta el a miniszterelnök mellett a titkári teendőket.
Az 1958. április 16-án megtartott tárgyaláson a Legfelsőbb Bíróság Népbírsági Tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntettének vádjában bűnösnek találta és halálra ítélte.
Az ítélet indokolása szerint Szilágyi 1956. október 22-én a Műszaki Egyetemen mondott beszédében szembeállította a magyar helyzetet a lengyel helyzettel, és az eseményt a harc fontos állomásaként értékelte. Majd második felszólalása során az egyetem rektorának mérséklésre intő szavaival szembeszállva nyíltan a tüntetés mellett foglalt állást.
Szilágyi József az előzetes letartóztatás alatt kihallgató tisztjeivel szemben megtagadott minden együttműködést. Éhségsztrájkot folytatott, vallomást nem tett. A vallomás megtételét erkölcsi okokra, illetve a jugoszláv kormány által nyújtott menedékjogra hivatkozva megtagadta. Ezért ügyét elkülönítették a Nagy Imre-per többi vádlottjáétól.
Ügyében két alkalommal, 1958. február 6-án és április 16-án tartottak tárgyalást. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. április 23-án az elé terjesztett kegyelmi kérvényt elutasította és halálos ítélet végrehajtása céljából átadta az ítéletet az ítélet-végrehajtónak.
Szilágyi Józsefen az ítéletet 1958. április 24-én hajtották végre.
A Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze 1989. június 9-én Nagy Imre és társai ügyében hozott 1958. évi ítéletekkel szemben 21206/1989. számon a Legfelsőbb Bírósághoz törvényességi óvást nyújtott be.
