Toroczkai László: Mit, miért tettem, avagy a Jobbik és én (V. rész)
Aztán jött a tévészékház ostroma, amely mindent megváltoztatott. Sokan, sokfélét mondtak már a tévéostromról, egyszer majd én is megírom, hogy pontosan hogyan is történt, hiszen még egy pénzérmét is feldobtam a székház előtt, mielőtt visszaindultam a Kossuth térre, hogy áthívjam a tömeget, mert úgy éreztem, ha én megyek, akkor még a végén forradalom lehet belőle. A pénzérme is azt mondta, hogy menjek, mentem hát, és bár forradalom nem lett belőle, de majdnem...
A várva várt katarzis viszont megérkezett, talán 1956 óta nem volt olyan éjszaka, amikor a világ ennyire Magyarországra figyelt volna, mint a tévészékház ostromának éjszakáján.
Az a nap elindított valamit, minden nap tízezrek mentek az utcákra az egész országban, aztán jött a kormányzati vendetta, amelynek csúcsán 2006. október 23-án embervadászatot tartottak a budapesti utcákon, ugyanakkor 1956 óta először emeltek barikádokat a hazafiak, először repültek Molotov-koktélok. A Jobbik tagjai ott voltak a tüntetők között, de a Jobbik vezetése megrettent az eseményektől, a szeptemberi Köztársaság téri tüntetésüket (ahol az egyik felszólaló én lettem volna) is lemondták félelmükben.
Az október 23-i véres események után, 2006 novemberében aztán a Jobbik elnöke a leköszönő Kovács Dávid helyett Vona Gábor lett.
Elsősorban Szabó Gábor ötlete volt a váltás, és azokban az években nem is tűnt rossz választásnak, annak ellenére, hogy Vona Gáborról az új nemzeti radikalizmus felépítése során szinte semmit sem hallottunk, egyetlen komolyabb visszhangot kiváltó cselekedete az volt, hogy őt hívta meg Orbán Viktor a saját polgári körébe. Persze, ebben semmi meglepő nem volt, hiszen miközben mi a MIÉP-ből jöttünk, Vona Gábor a Fidesz tagja volt. Értelmes, kedves fiatalember volt, de semmiféleképpen nem egy vezéralkat, főleg nem az utcákra is kivonuló hazafiak között.
https://www.facebook.com/laszlotoroczkai/videos/983841961797097/
A tévéostrommal elindított hullámokat azonban kiválóan tudta meglovagolni, s bár a legnehezebb időkben az utcákon nem volt jelen, azért végig együttműködtünk 2006 és 2007-ben is.
2007. április 21-én katonai alakzatban, gázálarcokkal vonultak be Hunnia katonái a Hősök terére, ezt a megjelenést jómagam találtam ki, egyszerűen válasz volt az erőszakot alkalmazó hatalom erődemonstrációira. Velünk egyidőben jött létre a Poszpischek Tamás által vezetett Nemzeti Gárda, illetve a Nemzeti Őrsereg is, Vona Gábor csak 2007 júniusában kezdte el szervezni a Magyar Gárdát. Semmiképpen sem beszélhettünk tehát egyedi találmányról, volt egy hónapok óta tartó forró közhangulat, amely paramilitáris szervezeteket hívott életre.
Ezek egyike, de semmiképpen sem az első volt a Magyar Gárda.
Tény azonban, hogy végül ez hozta meg az áttörést a Jobbik számára, a cigánybűnözés témájával kombinálva, a pártnak napi megjelenést biztosított a médiában, tematizálni kezdte a közbeszédet. Ugyanakkor 2007. október 22-én, amikor Vona Gáborral közösen álltunk a Szabadság téri színpadon, több ezres tömeggel szemben, amikor megindultam Hunnia zászlójával Gyurcsány rendezvénye felé, Vona Gábor inkább egy kávézóba húzódott, nem tartott velünk. Bár ebben a két nehéz évben nem állt velünk az első sorba, politikai értelemben azonban kiválóan tudta kihasználni a helyzetet, s ezt akkor helyesnek tartottam, volt ugyanis közöttünk egy munkamegosztás.
Ennek részeként a számos szervezetet felölelő mozgalmunk elfogadta, hogy Vona Gábor vezetésével megyünk a parlamentbe.
2008-ban Vona Gábor, Szabó Gábor, Novák Előd, Zagyva György Gyula és jómagam kötöttük azt a megállapodást, amely a 2009-es és 2010-es választásokról szólt, én pedig önként vállaltam, hogy a többiekkel ellentétben nem ülök a parlamentbe, mert Szabó Gábor már akkor sem akart két dudást egy csárdában. A nemzeti mozgalom egysége fontosabb volt számomra, ezért maradtam az utcán.
2009-ben aztán Szegeden hivatalosan is bejelentettük ezt a szövetséget, ekkor készült a híres fotó, ahol Vona Gábor mellett Kiss Róbert, a Magyar Gárda főkapitánya, mellettem pedig Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Zagyva György Gyula, a vármegyések vezetője ültek.
A parlamenti bársonyszéket tehát önként engedtem át másnak, de a szövetségnek szigorú feltételei voltak, felállítottuk az íratlan szabályokat. Ezeknek a megszegése, a nemzeti mozgalom elárulása esetére pedig megígértem, hogy háborút indítok, ekkor hangzott el néhány fórumon az a bizonyos kijelentésem a térdkalácsok vonatkozásában, amelyet természetesen lehetett képletesen is érteni...
(Folytatás következik)