'Fel vörösök".......Rokker Zsolti a független jelölt?

2018.05.30.

2018.július 15-én. Miskolc 12. számú önkormányzati körzetében azért tartanak választást, mert a fideszes Hubay György parlamenti képviselő lett. 

Ebben a körzetben legutóbb a Fidesz 38-25 százalékra nyert az ellenzék jelöltje ellen.

 Erdei Sándor művésznevén Rokker Zsolti gondolt egy merészet és indul a választáson.

A motivációja bizonyára abból fakad, hogy 2014-ben alpolgármestere volt Szanticskának, a mindössze 5 lakosból álló kis falunak. Nem, nem fölényes győzelemmel került az alpolgármesteri székbe, mert egy adminisztrációs hiba miatt még a neve sem került fel a szavazólapra.

Pollák István Abaúj polgármestere kérte fel végül a tisztség betöltésére. 

Ilyen előzmény után gondolhatjuk, hogy nem nagy lehetett a választék a jelöltek listáján. Mellesleg Szanticska egy valóban pici falu, egyutcás, két kis mellékutcával. Nem utolsó sorban ott van Erdei Sándor vendégháza valamint földjei is.

Erdei Sándor humorista:

Rokker Zsoltti  Erdei Sándor humorista, előadóművész által kitalált és életre keltett figura. 1999-től létezik, amikor Erdei Sándor a Boros Lajos ✡ ( Szent Korona-gyalázó, zsidó zenei szerkesztő, műsorvezető) ,Bochkor Gábor✡ ( zsidó televíziós, rádiós műsorvezető, szerkesztő)
 páros által a Danubius Rádió, majd 2000-től a Sláger Rádió reggeli műsorának gegcsapatába került. Velük együtt igazolt át a Sláger Rádióhoz 2000-ben, ahol "Rokker Zsoltti és a Nagymutter" a Bumeráng című reggeli műsorának állandó szereplője lett.

2012-ben hajbeültetésen vett részt, amit egy saját maga humorosnak talált idézettel hozott nyilvánosságra.

 "Április 4. kedves ünnepünk, szép életet, Te hoztál nekünk", hogy ezzel a veres zászlós dallal éljek veres hajjal!"

2014.11.24-én még így nyilatkozott a politikáról:

 "Nem adtam fel a humorista munkámat, nem léptem politikai pályára, és nem is szánom a további éveimet sem politikára. Ez egyáltalán nem tetszik. Azt sem tudják, miről szól ez az egész, azt gondolják, hogy "pozícióba" kerül az ember, amiért hatalmas nagy pénzeket vesz föl, és hogy mekkora pénzeket tud lenyúlni. Rögtön kombinálnak és gyűlölködnek."

2015 április 12-én részt vett az azóta a Jobbik szóvivőjévé avanzsált Jakab Péter adomány és aláírás gyűjtésén, amit én sajtóztam le akkoriban.

2018-ban pedig független jelöltként indul a választáson, aki olyannyira független, hogy a támogatók között megtalálható a Jobbik, a DK, az Mszp és a Momentum is. Így ezek a pártok nem is indítanak saját jelöltet a 12-es választ körzetben, hanem teljes mértékben a " független" (?) Erdei Sándort támogatják.

Úgy tűnik, hogy a díjnyertes pálinka főző humorista, nem csak a gyümölcsökből szereti a vegyeset.

A remélt politikai pályáján is elég vegyes társaság van a támogatók között. Egészen a kommunistától a liberálisig, a melegházasság mellett kiállótól, a hiteltelen néppártosodottig.

 Ez a vegyes társaság igazi kerítés szaggató!


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el