Toroczkai László Mit, miért tettem, avagy a Jobbik és én (IV. rész)
Miért is kellett az a bizonyos szikra?
Egyszerűen azért, mert az új nemzeti radikalizmus elérte a szubkultúra határait, ahol az uralkodó világ által emelt falakba ütközött. 2006-ra minden intézményével együtt a nulláról, bármiféle felülről érkező háttértámogatás nélkül, kizárólag önzetlen hazafiak ezreinek segítségével (akik adományokkal, vagy éppen a hirdetések nélküli nemzeti lapok megvásárlásával, a Magyar Sziget vagy nemzeti koncertek belépőjegyeivel részeseivé váltak ennek a munkának) felépítettük ezt az új politikai közösséget, de a legnehezebb feladat az volt, hogy az egész ország tudomást szerezzen ennek az értékközösségnek a létezéséről, és a szubkultúra az uralkodó kultúra szintjére lépjen.
A Jobbik vezetői az utóbbi években éppen ott hibáztak súlyosan, hogy azt hitték, hogy ez a nemzeti radikalizmus csak egy állandó keretben létezhet, amelynek megvannak az áttörhetetlen falai, tehát ezzel választást sem lehet nyerni.
Mondták ezt éppen akkor, amikor Magyarország és egész Európa lakossága folyamatosan - mindenféle tekintetben - radikalizálódik. Nos, mi 2006-ban megmutattuk, hogy márpedig ezek a falak áttörhetőek.
Apropó, Jobbik.
A szubkultúra felépítésében a Jobbiknak, mint szervezetnek kevés szerepe volt, 2006-ig sem komolyan vehető országos médiumot, sem több ezres fesztivált, tömegeket megmozgató eseményeket nem tudott megteremteni, egyedül a Novák Előd által még 2001-ben kiadott Aktualizált revíziós dalok című multimédiás lemez és hangszalag szólt nagyot, egészen pontosan nemzetközi ügy és aranylemez lett belőle. Igaz, ezt Novák Előd nem a Jobbik keretein belül, hanem az általa kifejezetten a lemez érdekében alapított Ifjú Magyarok Egyesületén keresztül adta ki.
A Jobbik 2006-ban egy jelentéktelen, legfeljebb 1 százalékos pártocska volt, amely a 2006 tavaszi választásokon a sokkal erősebb társadalmi beágyazottsággal rendelkező MIÉP-pel együtt is csak 2,2 százalékot tudott elérni a választásokon. De 2006 szeptemberében eljött az a bizonyos szikra, amelyhez egy történelmi pillanat kellett.
Az őszödi beszéd napvilágra kerülése után Budapesten tüntetések kezdődtek. Az első napon én még nem tudtam jelen lenni, mert 16-án Pozsonyban egy szabályosan bejelentett, a megvert felvidéki magyar lány melletti szolidaritás érdekében általam szervezett tüntetésen a szlovák rendőrök jogsértő módon őrizetbe vettek, szeptember 18-án azonban elindultam Budapestre. Az úton Kovács Dávid, a Jobbik akkori elnöke telefonon hívott, és kérdezte, hogy fel tudnék-e szólalni a párt által szeptember 23-ára, a Köztársaság téri MSZP-székház elé szervezett tüntetésen. "Majd megbeszéljük a Kossuth téren, gondolom te is ott leszel" - feleltem Dávidnak.
"Nem, nem megyek, mert most ott bármi megtörténhet" - mondta a Jobbik elnöke.
Nos, én éppen azért tartottam a szlovák fogda után fáradtan, de mégis lelkesen a Kossuth térre szeptember 18-án, mert én is éreztem, hogy elérkezhet akár az a történelmi pillanat is, amely elhozhatja azt a bizonyos szikrát.