A német államfő, Frank-Walter Steinmeier bocsánatkérése

2018.06.11.

A deviancia üdvözlése Németországban. Minden egyes meleg, leszbikus, biszexuális, queer, transz- és interszexuális az országban, szexuális irányultság, nemi identitás  állami védelem alatt áll."

Történelmi bocsánatkérés Berlinben

Június 3-án vasárnap a német államfő, Frank-Walter Steinmeier megkoszorúzta a holokauszt meleg áldozatainak emlékművét, annak 10 éves évfordulóján

"A történelemmel szembenézve bocsánatot kell kérni az igazságtalanságokért"

Habár a német kormány már 2002-ben hivatalosan is bocsánatot kért a Harmadik Birodalom által elkövetett bűnökért, Steinmeier hangsúlyozta, hogy a háború vége nem mindenkinek jelentett felszabadulást.

A homoszexuálisokat elítélő törvény, a hírhedt 175. paragrafus, amelyet a nácik 1935-ben szigorítottak, 1969-ig változatlanul hatályban maradt az NSZK területén.

Ekkor is csak 18 éves fölötti beleegyezési korhatárral lett legális a férfiak közötti szexuális kapcsolat, miközben a leszbikusokra és heteroszexuálisokra 14 éves korhatár vonatkozott.

 A törvényt végül az újraegyesítés után helyezték hatályon kívülre.

 Május 17-ét a "melegek ünnepnapjának" nevezték. 2005-től pedig ezen a napon tarják a Homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni küzdelem világnapját.

Az államfő szerint a nácizmus utáni időszakban a melegeknek, leszbikusoknak ugyanúgy üldöztetéstől rettegve kellett félteniük egzisztenciájukat. Ezt korrigálandó a történelemmel szembenézve bocsánatot kell kérni az igazságtalanságokért.

Ez hozzátartozik a demokrácia erősségeihez, tette hozzá az államfő. Beszédében megerősített, hogy az LMBTQ+ személyek az ország elidegeníthetetlen részét képezik:

"Minden egyes melegnek, leszbikusnak, biszexuálisnak, minden queernek, transz- és interszexuálisnak az országban, Önöknek üzenem a mai napon: Szexuális irányultságuk, nemi identitásuk magától értetődően állami védelem alatt áll."

"Az Önök emberi méltósága is magától értetődően sérthetetlen, ahogy ennek a kezdetektől lennie kellett volna" - mondta a német államfő.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el