Homofóbia miatt 100 ezer Ft bírságot szabott ki a Debreceni Egyetemre az Egyenlő Bánásmód Hatóság

2018.06.11.

Debrecen az az egyik  város, ahol a villamoson a Nagy-Magyarország pólós fiatal és a templomjáró néni kénytelen együtt utazni a négerrel, a fejkendős arab nővel, a nagy szakállú ortodox zsidóval, a leszbi párral, a cigánygyerekkel.

Az Egyetem döntése érthető hiszen nem akart senkit meleg öntudatára ébreszteni, meleggé tenni. Nem ez az egyetem feladata, mert, az nem melegház!

Az eset még 2016 áprilisában történt amikor kitiltottak egy LMBTQI témájú kerekasztal-beszélgetést a Debreceni Egyetemről.

A Magyar LMBT Szövetség 2015-2016 során Itt vagyunk! címmel valósított meg országjáró kampányt, amelynek keretében helyi csoportokkal együttműködésben vidéki városok főterein beszélgettek az LMBTQI emberek helyzetéről a járókelőkkel; és a helyi egyetemekkel együttműködésben előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket szerveztek volna.

A programsorozat részeként a Szövetség 2016 áprilisában Debrecenben kerekasztal-beszélgetést szerettek volna tartani az Egyetem egyik előadójában az előbújás témájáról. 

Az Egyetem vezetése értesült a rendezvény témájáról, kitiltotta azt nem csak az Egyetem főépületéből, de a kampusz teljes területéről is a buzikat.

A szervezők ekkor új helyszínt kerestek, a Nagyerdei Víztorony be is fogadta rendezvényüket, ám az Egyetem vezetésének hozzáállása miatt végül ők is elálltak a helyszín biztosításától, a beszélgetés így elmaradt.

Az Egyetem döntése tiszteletre méltó és példaértékű minden oktatási intézmény számára. A büntetéskiszabása viszont vérlázító, mert semmi keresnivalója nincs egy intézmény falain belül egy buzi országjáró kampánynak, ami a devianciát hirdeti.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság jogerős döntést hozott, miszerint az Egyetem szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg.

A hatóság határozata ellen az egyetem bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett, 2018 május 30-i ítéletében azonban a Fővárosi Törvényszék az EBH határozatát helyben hagyta.

Debrecenben mindeközben május 22-én kezdetét vették a Pride Hónap rendezvényei, amelyet egész júniusban és július első felében kénytelenek elviselni a város lakói. Az iskolai nyári szünetben otthon tartózkodó gyerekek, a babakocsit toló anyukák, a heteroszexuálisok és azok a lakosok, akire ráerőltették a devianciát akaratuk ellenére.




Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el