Pedofil (?) a miskolci 1-es villamoson

2018.06.09.

Tegnap 13-órakor hazafelé utaztunk a villamoson a kolléganőmmel, amikor a mellettem lévő ülésre egy 12 év körüli vékony testalkatú törékeny kisfiú ült le.

 Egy idősebb férfi állt meg felette, aki beszélgetést kezdeményezett a gyerekkel, aki kényszeredetten és nagyon halkan válaszolt és láthatóan zavarban érezte magát. Akarva akaratlanul is fűl tanúja voltunk annak, hogy a férfi kérdezősködése milyen irányba haladt. Megkérdeztem a gyereket, hogy ismeri-e a férfit, aki nemmel válaszolt.

 A férfi kezet nyújtott a fiúnak bemutatkozásképpen és nem akarta elengedni a kezét így erőszakkal voltam kénytelen kiszabadítani a férfi szorításából. 

Ekkor kezdődött el a csetepaté és bár a villamos tömve volt senki nem szólalt meg a gyermek védelmében és az sem háborított fel senkit, hogy engem és a kolléganőmet leszbikusnak és egyéb jelzőkkel illetett a magából kikelt pedofil gyanús egyén. A következő megállónál felszállt egy ellenőr, akit kérdeztem, hogy van-e rendész velük. Nem volt.

 A segítségét kértem, de azt sem kaptam bár a testalkata és a munkaköre lehetővé tette volna az intézkedést.

 Így úgy döntöttünk, hogy nem szállunk le a villamosról, amíg a gyermeket biztonságban nem tudjuk, mert inkább hazáig kísérjük, semhogy baja essen.

 A férfi közben a hátsó ajtóhoz ment és onnan folytatta a mocskolódást miután azzal fenyegettem meg, hogy megütöm.Az eset elgondolkoztató, mert ha egy tömegközlekedési eszközön utazók ilyen közönnyel fogadják a devianciát vajon mi történhetett volna abban az esetben ha nem mellém ül le a gyerek? Vajon hazaért volna épségben? 

Egy gyermek ha bűntény áldozata lesz mindenki felháborodik, de megvédeni akkor amikor ennek a veszélye fennáll az már más kérdés igaz?

A gyermekek és az idősek a legvédtelenebbek és ők azok, akiknek a védelme a legfontosabb számomra ebben az elfajzott világban.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el