Elhunyt Lovas István

2018.06.12.

Életének 72. évében elhunyt Lovas István újságíró-publicista, , politológus, fordító.

 A hatvanas években bolsevista börtönben ült, mert pár barátjával keresztényszocialista pártot alapított. Az összes magyarországi iskolából kizárták, így egyetlen lehetősége a továbbtanulásra küldöldön volt. Diplomáit a montreali McGill és a Los Angeles-i UCLA egyetemeken kapta, doktorátusát Párizsban a Politikatudományi Intézetben.

1962. július 2-án a Fiatalkorúak Bírósága "tiltott határátlépés kísérletének bűntette" és egyéb bűncselekmények miatt 1 év szabadságvesztésre ítélte. 1965. február 9-én a Budapesti Fővárosi Bíróság "összeesküvésben való részvétel és hazatérés megtagadása" miatt 3 év 2 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A ítéletet a Fővárosi Bíróság 1994. január 19-én semmissé nyilvánította.

1969-ben három hónapot járt a Központi Hittudományi Akadémiára, ahonnan a bekért erkölcsi bizonyítványában feltüntetett politikai bűncselekmények miatt eltanácsolták.

1976-ban kanadai menyasszonyával történt házassága után a helsinki egyezmény értelmében Kanadába költözhetett. 1984 és 1990 között a Szabad Európa Rádiószerkesztője volt Münchenben, illetve tudósítója New Yorkban.

1990 júliusában tért haza és azóta elhunyt barátjával, Méhes Csabával létrehozta az "Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért" szervezetet.

 Több éven át az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda és más fordító irodák számára készített fordításokat 9 nyelvből.

1992-től a Pesti Hírlapban kezdett írni, majd számos más napi- és hetilapban publikált, beleértve a Napi Magyarországot, a Magyar Demokratát, a Magyar Fórumot és a Magyar Nemzetet. 1992-től 1994-ig Csúcs László, a Magyar Rádió elnöki posztját betöltő alelnökének tanácsadója volt.

1997-től 2006-ig a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában olvasta fel jegyzeteit, amelyet Such György, az újonnan kinevezett elnök hivatalba lépése első napján ígéretéhez híven megszüntetett.

1998 és 2002 között Csermely Péternek, a Magyar Televízió hírigazgatójának tanácsadója, az MTV Akadémia ötletgazdája, egyik szervezője, illetve tanára volt. 1999-2002-ig a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója volt külföldi sajtóügyekben. 2000 és 2003 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem médiaszakán volt vendégelőadó.

2001 júniusától a Magyar ATV "Sajtóklub" című műsorát vezette, amelyet a Medgyessy-kormány hatalomba lépése után levettek a képernyőről. 2004 és 2014 között a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója volt.

Jelenleg a Magyar Hírlapban, a Magyar Időkben, a Magyar Demokratában publikál, állandó résztvevője volt. Az Echo TV Sajtóklub című műsorának és heti nemzetközi sajtószemlét ismertet a KarcFM rádióban.

A 2018. június 11-i Sajtóklub adásának felvételén már nem tudott jelen lenni, a műsor rendhagyó módon négy helyett három fővel lett felvéve.

 Szerkesztőtársai akkor még nem tudták a szomorú hírt. Bayer Zsolt később blogján számolt be róla, hogy Lovas István szokásos reggeli sajtószemléjét már nem kapta meg sem az Echo TV, sem a Magyar Idők. 

A népszerű újságíró váratlan halálhíre mély megdöbbenést keltett követői körében.

Művei

  • Jobbegyenes
  • Második jobbegyenes
  • Jobbcsapott
  • Népirtások a XX. században
  • "Liberális" kiütések
  • K. O.
  • Visszajöttek
  • D-209 és kora
  • Kettős mércével
  • Önnek nem hiányzik a válasz?
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el